távolság által homályosan

bár nem illik önmagunkat idézni, amúgy krédóként mégis azzal kezdeném, amit már egyszer leírtam máshol:

"mielött reformokat követelnénk, talán elöbb meg kéne magyarázni, mi hogyan van, és mely aspektus mely követelményeknek nem felel meg, és miért.

s mielött aztán a reformokat keresztülvinnénk, talán elöbb az érintetteknek, megmagyarázva, beláthatóvá kéne tenni öket."

valahol innen kell elindulni szerintem.

a jelenlegi egészségügyi reformcsomag, a sarokpontjait megnevezve a kórházi ágyak megszüntetésével és átcsoportosításával, kórházbezárásokkal, vizit- és napidíjjal, valamint a magántöke - mindegyis, milyen néven nevezett (több biztosító, több pénztár, regionális, központi, stb.) - bevonásával célja szerint javítani kívánja a több sebböl vérzö ágazatot.

a szocialista rendszer egészségügyi koncepciója, a jelenlegi helyzet alfája, abból indult ki, hogy - csakúgy, mint a nyugdíjpénztár esetében - a (fizetési) felelösséget és a megbetegedési kockázatot, az abból származó költségeket egyenletesen terítse a lakosságra.
az elgondolás alapja abból állt, hogy minél többen élnek minél egészségesebben, annál hatékonyabban és olcsóbban lehet egy komplett lakosságot ellátni.

függetlenül a politikai hitvallástól azért látni (és szerintem elismerni) kell, hogy a második világháború után történelmileg példanélküli módon lett bevezetve a mindenki számára hozzáférhetö orvosi ellátás és öregségi, rokkantsági nyugdíj! a lakosság nagy része elöször került állami védettség alá... és a politikai disszonancia valamint személyes, el- és megvetendö emberi ambíciók keresztmetszetében kisebb vagy nagyobb ideológiai gyámság alá.

de vissza az egészségügyhöz.

a javuló viszonyok miatt az emberek tovább éltek, ez egyébként nemcsak szocialista, hanem a fejlett és fejlödö világban általános jelenséggé vált az elözö évszázad második felében.
következésképp megnövekedett a nyugdíjigény, és - idös ember statisztikailag több és adott esetben drágábban kezelhetö betegségben szenved - az egészségügy pénzigénye.

nyugaton a tökés rend szabályait és hagyományait követve erre az alapellátást nyújtó, európa szerte bevett szolidaritási elven nyugvó állami biztosítók mellett biztosítótársaságok jöttek létre, melyek fiatalabbakat olcsóbban, idösöket drágábban (vagy ad extremum egyáltalán nem) biztosítottak, különbözö extraszolgáltatásokra alkotva kockázati közösséget. egyágyas szoba kell? rendben, fizesd meg. ingyenes kerámia vagy akár aranytömés amalgám helyett? fizesd meg. homöopátia, akupunktúra, fény- és auragyógyítás? fizesd meg.
a képlet világos, és amint megjelent erre a (biztosítótársaság által fizetöképes) kereslet, a kórházak, orvosok is érdekeltté váltak a minél sokoldalúbb és több szinten (alapellátás, extrák, luxus) szolgáltatások felkínálására, a minöség folyamatos javítására és ellenörizhetöségére.

nem azért sújtja megvetés a német orvost, ha paraszolvencián kapják, mert itt fejlettebb a demokrácia vagy régebbóta nyírják a füvet!
hanem azért, mert a fent vázolt rendszerben (ráadásul a beteg kiszolgáltatott, alárendelt pozícióját kihasználva) illetéktelen bevételhez jut, azaz meglopja, söt, passzívan meg is zsarolja a gyógyulást remélö páciensét.

amivel meg is érkeztünk a lényeghez.

ahhoz, hogy ne jelenjenek meg dollárjelek a szemében, amint betoppan hozzá egy beteg, az kell, hogy a fent említett szinteken teljesítö orvosok, ápolók, és háttérszolgáltatóik, intézményeik valós alapon kapjanak ellenszolgáltatást (ez alapjában, de nem kizárólag pénzt jelent! gondolok társadalmi elismerésre, fokozott képzési hozzájárulásra, esetleg nyugdíjtervre, kutatói háttér biztosítására, átlátható és védettséget is nyújtó törvényi háttérre is...) tevékenységükért, tevékenységükre!
mindegy ebböl a szempontból, hogy az általános (állami) biztosítótól, vagy a privát kézben, haszonelven szervezödö pénztáraktól.

a szocializmus viszont egalizáló (mindenki egyenlö! - kár persze, hogy mindigis voltak egyenlöbbek...) rendszerként vonult a történelembe. az ezzel járó, felelösség alól való kibújás, laissez-faire hangulat és a legtöbbek által "kiegyenlítésként" praktizált vagy elnézett, kisstílü lopás, korrupció és állagrombolás nemcsak az egészségügyben vált meghatározó jelenséggé.

a tervgazdálkodás csapdájában vergödö egészségügy folyamatos alulfinanszírozottsággal küzdött, mint majd mindegyik másik, reálszocialista piaci szereplö.
[innen ered a mondás, mely szerint az állam nem jó tulajdonos, demagógiai irányultság függvényében ezt hallatják egyszer - ha pedig úgy illeszkedik jobban a mondanivalóhoz, ezzel szemben a nyugati, mint fent vázoltam, magánpénzekböl is kiegészített, támogatott állami intézmények (vasút, egészségügy, légitársaság, posta, telefontársaság, stb.) ellenpéldáját pedig másszor...]

a rendszerváltásra "beérett" tehát egy olyan rendszer, melynek nemhiába nem mert aztán népszerüségvesztéstöl, kiadásoktól és rövidtávú kivitelezhetetlenségétöl félve nekiesni egyetlen kormányzat sem, mégha lett is volna társadalmi konszenzus az alternatívák és meghozandó intézkedések dzsungelében... mint ahogy, látjuk, kisstílü és rövidtávú politizálgatásai miatt a hazai "elitnek" bizony nincs.

a helyzet kétségbeejtövé vált. ezt nemcsak az egészségügy "elszenvedöi", azaz a betegek érzékelhetik - gondolom, Ti is voltatok már rendelöben, kórházban... - de a "müködtetöi" is.
ahogy egy orvos fogalmazott:

ehhez nincs mit hozzáfüzni, az éves költségvetés közel fele a nagy "ellátó"rendszerek (egészség, nyugdíj, oktatás) hivatalos és hiánykiegészítö finanszírozására megy el. ez szerintem is lényeges és fenntartandó szociális felelössége, kötelessége minden egyes kormánynak, látni kell viszont akkor, hogy forrásbevonást igényel a racionalizálás, ergó reform. ahogy fent írtam: fel kéne mérni és el is kéne tudni magyarázni, pontosan mi hibádzik a régi rednszerben, és milyen lehetséges megoldások léteznek.

a szocializmusból átvett pazarlás és avitt keretszámrendszer kiáltóan igényli a rugalmas, modern, folyamatos minöségellenörzési visszacsatoláson alapuló müködtetést. ehhez reformra van szükség, és ez bizony ágyszámleépítéssel, az európai mértékben is irreális számú kórházak racionális redukálásával, a gyógyítók és gyógyíttandók között megfásult, sok szempontból "egészségtelen" viszony (paraszolvencia, függöség, alacsony orvosi bérezés, túlterheltség, bürokrácia) korrektúrájával és minöségjavító beruházásokkal járható csak.

ehhez viszont pénz kell, melyet nem tudunk lecsapolni az amúgy is ezer sebböl vérzö költségvetésböl. a nyugati modellek - kisebb vagy nagyobb bukdácsolásuk ellenére is müködö - rendszere felrajzolja a privát, haszonra hajtó töke bevonásának módozatait.

viszont humanitárius céllal nem fognak a lerobbant magyar egészségügybe hazai és külföldi biztosítók pénzt tenni.
igen, mikolának igaza van: ezek a cégek profitra szervezödnek. viszont éppen ebben rejlik a többségi társadalom, az ún. szolidaritási közösség elönyeinek esélye is: mivel ezek a vállalkozások megkövetelik a célszerü, olcsó, hatékony munkavégzést és eszközhasználatot saját megtérüléseik és részvényeseik érdekében, önmagában reformszellemiséget, mondhatni friss szelet engednek az egész rendszerbe. az egész olyan, mintha poros, áporodott szobákra nyitnánk ablakot. és hogy az alapellátásba egy modernizálódó, hatékonyabbá váló egészségügyben büdzsésítve mi fér bele, mindigis csak kormányzati akarat - és persze józanul, konstruktívan bíráló ellenzék - függvénye lesz.

amúgy meg igen, abban is igaza van a fidesznek - annak ellére egyébként, hogy anno éppen mikola szorgalmazta a kórházak privatizációját miniszterként... úgy látszik, amikor saját ismeröseink akarnak szeletet az egészségügyi tortából, nem az a hajtogatni kiosztott gondolat, hogy az állam jobb gazda... - hogy többszintü és -minöségü lesz az igénybe vehetö gyógyítások és szolgáltatások tárháza.
ha valaki több pénzt akar vagy tud áldozni egészségére, miért ne tehesse? ha valaki engedményt kaphat, mert nem iszik és nem dohányzik, miért ne?

az anomáliák, mint a fidesz által mostanság oly szívesen és bátran citált michael moore filmjében látszódnak, természetesen a piaci szellem túlbúrjánzásakor lépnek fel. mégegyszer: ez nem a piacosítás, magánosítás, hanem az állam által felvállalt szerepek mennyiségének és minöségének függvénye.
ha a mindenkori országvezetés szociális(an érzékeny, szolidáris elvet gyakorló) piacgazdaságot akar, meg is fogja találni a módját, hogy ne legyenek itthon "amerikai" körülmények.

(mely körülmények, csak zárójelben jegyezve meg, nem a gonosz biztosítók, hanem a hibás állami döntéssorozatok eredménye. clinton a kilencvenes évek elején az ország recesszióját a belsö piac vásárlóerejének növelésével kívánta megoldani - ez az itthon fidesz által is propagált út egy amolyan münchhauseni, tóból saját haján való kirángatása a rendszernek - ami attól persze müködhet, csak egyrészt növeli a kritikátlan fogyasztói viselkedést, másrészt függöséget okoz nyersanyagpiaci ármozgásokkal és külkereskedelmi mérleghiánnyal kapcsolatban.
clinton támogatta a részmunkaidös, munkahelymegosztó, és nemtermelöi, szakszervezetek által nem felügyelt harmadik gazdaságba tartazó munkahelyek tömeges létrehozását - csakhogy amerikában mindigis vagy a munkáltató, vagy pedig a szakszervezet által fizetett betegbiztosítás [és nyugdíj] dívott, ezt viszont mostmár a részmunkaidöben illetve szakszervezeti háttér nélkül dolgozók kezdettöl fogva nem kapták meg. az egész amerikai társadalom arra rendezkezdett be, hogy magad vagy biztosításod fizetöje - akinek nincs, annak viszont semmilyen sincs. nem csoda, hogy barack obama demokrata elnökjelölt-kandidátus pl. a részleges állami betegbiztosítási modell bevezetését ígéri, hogy clinton exelnök feleségével szemben partot - és elektori csatát - nyerjen...)

tovább, illetve bocsánat, vissza.

hogy a vizit- és korházi napidíj költségvetésileg nem tétel, tegnapelött megtalálható volt e hasábokon. sokkal inkább említésre méltó az a kavarás, amit a paraszolvencia kényes állóvizében okoz. látni, hogy egyre több "fogyasztói öntudatra" ébredt beteg nem hajlandó belátni, miért is kéne ezen felül még hálapénzt is fizetnie. valódi tisztuláshoz persze a társadalom általános öntudatra, önszervezödö és reflektáló intelligenciájára kell várni... de elsö lépésekként - szerintem legalábbis - ezek máris többet érnek el, mint bármely ezirányú (látszat)intézkedés az elmúlt 18 évben.

kell beszélni természetesen még a bezárt kórházakról és ágyszámracionalizálásokról, a kapacitásösszevonásokról és -átirányításokról, a betegszállítási anomáliákról.

ahogy bevezetömben írtam, nem elég kikiáltani, mit akarunk... meg is kell tudnunk - legkésöbb, ha kérdeznek - magyarázni, miért tartjuk jó megoldásnak, söt, a rossz megoldásának.
elö kell készítenünk... becsületesen, szorgalmasan, minél neuralgikusabb területröl van szó, annál több elözetes hatástanulmánnyal... (az emberek életével nem lehet orosz rulettet játszani!)
és végül tisztességesen kell lebonyolítani a változtatásokat - értve a tisztességesen azt is, hogy hozzáértö és felelös, számonkérhetö módon, de akár azt is, hogy korrupciómentesen, ingatlanpanamák legkisebb gyanúját is kizárva.

és akkor itt elérkeztünk a jelenlegi hatalom hibáihoz.

vádolom gyurcsányt azzal, hogy felelötlenül hazudott. nem öszöd elött... hanem a választások után. mikor a parlamentben valószínüleg átkötött telefonkönyveket lobogtatott azzal a nagyképü dumával, hogy önekik évek óta, szakemberek által írt kész terveik vannak a nagy ellátórendszerek reformjaihoz. pont azt ígérte, amit épp számonkértem: magyarázatot, ötletet, hatástanulmányt, operációs terveket.

és pont ezek nem voltak meg.

ezek után koalíciós huzavona tárgyává tette az egyik, ha nem A legfontosabb társadalmi pillért, a roskadozó hazai egészségügyi építményt, megannyi fentebb vázolt problémájával, megoldhatatlanságával. a szociális piacgazdaságból elvonta a szociális jelzöt, maradt a kiárusítás, lett légyen szó kórházakról, eszközökröl, vagy oepröl. miközben a mai napig nincs felkészült apparátus az szdsz vagy akár az mszp kezében akár a legelemibb, ezzel kapcsolatos kérdések megválaszolására, nemhogy a zökkenömentesen levezényelhetö tervek változataival, vagy akár egy worst case - megoldástervezettel.

ha ma egy magánpénztár saját kórházat szeretne müködtetni a hathatósabb költségkontroll érdekében, nincs ember, aki meg tudná mondani neki, szabad-e neki ezt.

és így várjuk el, hogy pénzt pumpáljanak a rothadó rendszerbe...

az egyik legmértéktartóbb, és ezért mértéktartóbb cikket egészségügyben Kornai János közgazdászprofesszor tette közzé, ajánlom mindenkinek megfontolásra.
hogy nincs tökéletes megoldás, de mégcsak arany középút sem, tökéletesen illusztrálja pro és kontra összeállítása, töle idéznék most, ha szabad még a figyelmetek picit strapálnom:

tudom, hogy mindez nehéz anyag, szöveg. valószínüleg ezért kényelmes politikusként úgy gondolkozni, hogy a hülye "nép" úgysem fogja fel, elég öt sületlen kérdésekkel megszavaztatni, hadd higgye azt, hogy részt vesz a reformfolyamatban (pro vagy kontra).
gondolom, ennek kisstílüségét, felelötlenségét és hosszútávú tarthatatlanságát nem kell mégegyszer megindokolnom.

és valószínüleg ezért hasznos politikusként nagyképüen csókosoknak juttatni pénzt és paripát, miközben a kamerák kereszttüzében a közjóról beszélgetünk. egy olyan párt nevében, melyet zsugán vettünk, egy olyan egészségügyi miniszterrel, aki minden elözö munkahelyén összeférhetetlen volt, egy olyan volt pártelnökkel, akinek a mai napig a humorával foglalkoznak, ahelyett, hogy a demokráciához való viszonyát világítanák át, és egy olyan támogatói réteggel, melynek kisebbik része ellenszolgáltatást váró klientúra és ellenszolgáltatásért nyaló média, nagy része pedig lassan évtizede kényszeredetten jobb hijján rá szavazók egyre zsugorodó tömege.

gratulálok, magyarország!

sikerült néhány vicces adatot találnom arról, amire brusztol a hazai demagógia.
és nem, félreértés ne essék, nem a népszavazás maga a rossz, szavazzon csak az amúgy négyévente is kiemelt hozzáértéséröl tanúbizonyságot tevö igentisztelt nép a maga lelki- és egyéb ismeretei alapján, ha már nem elég neki, pardon, a felének, pardon, a felének a felkent vezérének, hogy az említett négyévenkénti ritmusban kapja csak kezébe az ügydöntö szavazást, demokráciában elvben arra a periódusra egy amolyan mindenügydöntöt.
igaz, elvben ezért van az a bizonyos négyévenkénti, dehát fátylat rá.

kár csupán, hogy nem tünik fel fent említett t. címzettnek, hogy általában nem az tesz tönkre hosszú évtizedekre egy országot, amit a parlamenti választásoknál csinálnak a pártok, hanem amit közben, hatalmon kívül vagy belül, de mindenképp: buzgó populárisan.

(visszatérö, mosolyra késztetö gondolatkísérletem egyébként mindenilyenkor, vajon mit szólna aktuális miniszterelnökként orbán "háromhetenteparlament" viktor a saját kis különbejáratú alkotmány-felfogásával, ha épp öellenében találna ki holmi talmi szakszervezet bénító sztrájkot - erröl még majd lentebb - vagy egy kormányváltó népszavazást az ellenzéke...)

rendben, szikár tények akkor, legalább én ne demagogizáljak.

---

2007-ben körülbelül 20 milliárd forint folyt be vizit- és napidíjként, 2008-ra 18 milliárddal kalkulálnak. nos, hogy ezt elhelyezzem kontextusában: 2008-ra az országos egészségbiztosítási pénztár (oep) körülbelül 1500 milliárdot irányoz elö...
a jobboldal által megtorpedózni kívánt díjból befolyó pénz tehát ennek kemény 1,3 százaléka!

hogy ennek kimaradása miért javítana az egészségügy helyzetén, illetve taszajtaná romba a kormányzatot, még feloldásra vár a szememben, de ha van mértékadó válasz rá, elö vele kommentként, szívesen tanulok belöle. addig viszont marad a tény, hogy a vizitdíjas népszavazási kérdés minimum fiskálisan egy merö baromság.

és bár az egészségügy privatizálásával vannak és lesznek is még gondok (erröl legközelebb majd többet... mert kell róla - erröl is - azért beszélni, kedves kóka úr!!!), akkor is: addig amíg mikola istván miniszterként még a privatizáció mellett állt ki;
az akkoriban elsöként privatizált kórházak már anno is fideszes városokban születtek;
valamint a mai napig nem kaptunk lefektetett programot, vagy legalább csak számokat, hogy akkor a vitán felül szörnyü állapotban lévö hazai egészségügyet mégis miböl akarnák alternatívaként fenntartani, nemhogy megreformálni...
addig bocsánat, de valahogy nem tudom komolyan venni ezt az egész jobbos polémiát és népszavazósdi választóréteg-butítást, ami itt hónapok óta folyik. merthogy - a fenti számok tükrében is - ez bizony csak az.
butítás, ferdítés, hazugság, elhallgatás, populista köpönyegforgatás.

még egy adalék: a minimum-maximum-becslések szerint évente közel 30-100 milliárd forintot költünk hálapénzre, saját zsebböl, a kifizetett járulékok, adók - és vizitdíj - mellett.

már aki fizet járulékot és adót.
de ez egy másik téma, és nagyon messzire vezetne.

---


de rendben, ha már a vizit- és napidíj nem képezi akkora egységét a költségvetésnek, nézzük hát a másik kérdést: kardinálisként beállítva ott feszeng mindannyiunk feje felett a damokleszi tandíj is még.

itt is a számokkal kezdeném.

a tárca idén hi-he-tet-len mértékü 3, azaz három darab milliárd forintra számít a képzési hozzájárulásból!

viszonyként: bár a felsöoktatás büdzséje a szerteágazott kifizetési címszavak miatt relatíve megsaccolhatlan, de néhány sarokszám ismert: megnéztem a költségvetésben, az egyetemek, föiskolák támogatására 191 milliárd adóforintot fordít a büdzsé, további állami támogatás - tehát adóforint! - megy el az épületek rekonstrukciójára, ösztöndíjprogramokra, informatikai fejlesztésekre, kollégiumi féröhelyek növelésére és a lakhatási támogatásra. összességében tehát idén 430 milliárd forint körüli közpénz megy el a felsöfokú oktatásra, ergó a tandíjból várható bevétel ennek 1, azaz egy százalékát sem éri el!

a legutóbbi, 2006-os oktatási statisztika szerint egy hallgatóra átlagosan 788 ezer forint állami támogatás jutott - ezt szabad összevetni most a 105 ezer forintos tandíjjal.

itt is tehát egy fiskálisan és oktatáspolitikailag teljesen irreleváns, csupán hangulatkeltésre alkalmas tételröl van szó - mely tétel egyébként régesrég kifizetödik minden egyes adózott forintból.
ahogy mondani is szokták, a kérdés helyesen, ha már örült módon népszavazásra bocsájtódik, úgy lenne feltehetö: "továbbra is szeretne-e az adózott pénzéböl évente negyvenezer forinttal hozzájárulni minden felsöoktatásban részt vevö személy "ingyenes" oktatásához?"

(csak zárójelben jegyzem meg: maguk a hallgatói önkormányzatok, felismervén az egyetemek, föiskolák alulfinanszírozottságának tarthatatlanságát, rég egyetértésüket adták a tandíjra, mikor képbe lépett orbán viktor a maga gyurcsánybuktatásra szánt népszavazási nonszenszeivel...)

megintcsak: félreértés ne essék!
nem akarom megszüntetni az ingyenes felsöoktatást se.

de azért azt is látni kell, hogy míg 1990-91-ben közel 17 ezer tanulót vettek fel egyetemre, föiskolára, addig, csökkenö népességmutató mellett, 2005-06-ban 54 ezret! a nappali tagozatos hallgatók összlétszáma 77 ezerröl 240 ezerre nött.
ebböl négyötödük államilag támogatott képzésben részesül, az ö tanulmányaikat minden adófizetö állja.

nem emlékszem, hogy a népszavazási elö"konzultációk" során, amit ugyebár kérdöíven, telefonon, alujárókban, stb. "a néppel" végzett a fidesz, megkérdezték-e ezt "a népet", vajon szívesen állja-e több mint kétszázezer egyetemista és föiskolás számláját, vagy netán csak a leginkább rászorulókat részesítené tansegélyben...?

nem az ingyenes képzés áll szemben a tandíjjal... hanem a költségtérítéses képzés az államilag finanszírozott oktatással.
a most bevezetett rendszer legalább annyit elér, hogy a legjobb eredményeket produkáló hallgatók bekerülnek az államilag támogatottak körébe, a leggyengébbek pedig bebuknak a költségtérítésesek közé.
(emlékeztetöül: 90-ben 77 ezer hallgató, mostanra 240 ezer! bizonyosan mindre szükség lesz?! vagy a munkanélküli diplomások számát gyarapítják? esetleg radikalizálódnak kilátástalanságukban és teszemazt pártot alapítanak?)
tandíjt bevezetni, különösen az éríntettek körében - holott mint kiderült, mind azok vagyok, minimum 40 ezer forinttal, ha NEM vezetik be is! - persze hogy nem populáris lépés!
ezért is lehet populistán, egészségügy-témában is megismert módon ágálni ellene: "megszünik az egyenlöség", "kétfajta oktatás, gazdagoknak és szegényeknek", satöbbi.
olyan édes, amikor orbán viktor pirulásmentesen kijelenti: "a magyar kormány lehet, hogy hátat fordít a fiataloknak, de a magyar nemzet nem."

szó sincs hátfordításról, én inkább a realitással való fájdalmas szembenézésnek titulálnám.
a valóság szerintem, innen a távolból, de az itteni állapotokat is elemezve az, hogy túl sok az egyetemista, s túl kevés a hozzáértö, szakképzett fiatal, akik után kapkodhatnának a cégek, mindegyis hogy multi, hazai nagycég vagy kkv.
mindemellett pedig szünik meg - nem utolsósorban a rossz állapotban lévö épületek, eszközök, valamint a termeket repesztö mennyiségü hallgató miatt az oktatás színvonala, nemegy neves pedagógus, professzor hagyta vagy hagyja el a pályát, funkcionális analfabétának kikiáltva en bloc a magyar fiatalok elvben majdani elitnek képzendö rétegét - és sajnos a nemzetközi összehasonlító mutatók ezt vissza is igazolják, a nyelvvizsgák vásárlásától a riasztó mértékben süllyedö általános (széles) és gyakorlati (mély) tudásig.

ezt a helyzetet kezelni kell, és bár nem biztos, hogy önmagában a tandíj - mint ahogy a vizit- és napidíj se - képes ezt elöidézni, egy ezzel, ezekkel felületesen, populista csúsztatásokkal, alternatívák felvázolása nélkül szembemenö, pusztán politikai célokból született népszavazás nemcsak hogy káros, hanem - a fent idézett költségvetési relevanciák tükrében fiskálisan, a felsorolt meggondolások mentén pedig szakmailag is - szimplán idiotizmus.

a három, kormánybuktatásra szánt kérdés összvolumene 20 milliárd körül jár.
megint egy viszonyszámmal: a büdzsé tervezett 13 ezer 340 milliárd forintjához képest.

és egy kis cinizmust ennyi tematizálás után azért nem akarok elfojtani:
tudnék én más viszonyszámot is erröl a népszavazásról!

a 20 milliárdhoz képest 5 milliárdba kerül.

A múltkori, globalizációs poszt mentén, de mert fontosnak tartom kinyilvánítani, hogy a hivatalos „balos” megközelítéssel szemben én a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazásnál (bár nem állt módomban szavazni) a fősodorral ellentétesen IGEN-nel voksoltam volna, is szeretnék picit komolyabban a kérdéssel foglalkozni.

Úgy gondolom, két szintet elkülönítve kellett volna és kellene a jövőben is kezelni a tematikát: jogi/politikai, illetve érzelmi vonatkozásban.

1) Nagyon nem tiszta, mit is akartak az állampolgársággal az azt szájukra vevők. Mit jelent, milyen kötelezettségekkel (adó, járulék, törvények betartása, stb.) illetve jogokkal (az állam védelme, ellátása rászorulásnál, szavazás, stb.) járna, illetve akárcsak jár már ma is – hiszen, ha a jobboldal szélsőséges (vagy tán nem is? Orbán szerint ma a nyomortól félnek az emberek, ezért [figyelem, imhol az ugrás a két kategória között] nem szavaztak úgy, ahogy kéne) hangadóit hallgatjuk, lassan nemhogy gazdaságilag, szociálisan, de lassan már jogilag sem tartható fenn a demokratikus közmegegyezésen alapuló "társadalmi szerződés", mert a kormány nem tesz eleget „feladatainak“...

Folytatva: milyen kijelentés az, hogy valaki magyar? Lehet-e a fenti kötelezettség/jog párost kibővíteni a szívesen hangoztatott "nemzet" fogalmával? Tudomásom szerint nagyon megoszlanak erről a vélemények minden politikai oldalon: szükséges-e az állampolgárság, hogy nemzethez tartozónak érezzem magam, és fordítva is, attól hogy megvan az állampolgárság, a nemzet tagja lettem vajon? Továbbgondolva, még mindig szigorúan jogi premisszák alapján: mi alapján jár egy országban az állampolgárság...?

Odaszületés?
Ez a legáltalánosabb.

Származás?
Elképzelhető, világszerte különféleképpen alkalmazott lehetőség.

Ottartózkodás?
A legtöbb esetben ottélési időhöz kötve, szintén változó mértékű.

Ilyen szempontokból különböztethetünk meg állampolgárság-könnyítö és állampolgárság-korlátozó országokat.
Tipikusan könnyítő egy sor afrikai, ázsai, dél-amerikai ország, ahol csak alá kell írni néhány papírt, esetleg megvesztegetni valakit (ez már nem a jogi, hanem a gyakorlati része a könnyítésnek), és megkapjuk teszem azt Sierra Leone állampolgárságát, anélkül, hogy a három fenti kitét bármelyikét nagyban kéne bizonyítanunk.

Ezzel ellentétes gyakorlatot követnek például az Egyesült Államokban, ahol elég komoly lépések előzik meg az állampolgári kérvények eldöntését.

(Hozzátenném ugyanakkor, hogy az amerikaiak általam példaértékűnek tekintett demokráciafelfogására jellemző a "No Taxation without Representation" elv, vagyis szabadon fordítva, akit nem reprezentáltak, ejtsd, aki nem választhat, annak nem is kell adót fizetnie. És a fordított ebből következő lényeg: mindenkinek, akit be akarunk vonni az adórendszerünkbe, állampolgárságot vagy legalábbis zöld kártyát is kell adnunk, amely feljogosítja a választásokra, minimum kommunális szinten.)

A két fenti példaország közti különbség szerintem jelzi is, mely "állapot" mentén dönti el egy ország, a könnyítő vagy a nehezítő kategóriába kíván tartozni. A jóléti államok többsége félti "jóléti társadalmát", és ezért lehetőségéhez, a nemzetközi menekültügyi egyezményekhez képest hathatósan próbálja akadályozni a bevándorlást, letelepedést, állampolgársági elismerést (migráció). Gyurcsányék pénzméricskélése akkoriban, érvszinten tehát Magyarországot a jóléti államok kategóriájába sorolta volna ezek szerint.

Jelenleg amúgy Németországban ezzel szemben nagyon komoly viták folynak az állampolgárság nagy múltra visszatekintő származási odaítéléséről, tekintettel az igen nagyszámú, nyilvánvalóan gazdasági menekült oroszajkú bevándorlókkal kapcsolatban, ahol az egész húszfős család megkapja az állampolgárságot annak minden jogával együtt, mert valamelyikőjük nagyapjáról bebizonyosodott, hogy német származású kitelepített volt. A migráció sajnos a késő, elhibázott, vagy egyenesen elmaradt integrációs lépések folytán gettósodáshoz vezet, a szociális ellátási rendszer további ellehetetlenüléséhez, a migráns kisebbség bűnügyi statisztikákban való kiugró szerepéhez (ismerősen cseng?), valamint konzekvenciájában nagyfokú idegenellenességhez.

Csak jelezném egyébként, hogy ez is opcióként damokleszkedett volna felettünk romániai magyarok akár nem is tömeges letelepedése esetében...

Mint már ebből is látszik, a felszínes polemizálás helyett komoly dolgokon, bizonyos fokig a "magyarság", mint olyan, identitásán kellett volna a felelősöknek elgondolkodniuk, ha tisztességesen megfogalmazott véleményt akarnak kialakíttatni.

Legelőször is nem arról kéne népszavazás, hogy legyen-e kettős állampolgárságra lehetőségük a határontúli magyaroknak, hanem hogy Magyarország, a Magyar Alkotmány az állampolgársági elismeréssel mit is akar - a fentiek alapján - önmagáról, a magyarságról, az ezzel esetleg hordozott értékekről mondani! Bevándorlás-ösztönzöek szeretnénk lenni? Gátlóak?

Lenne ez alapján „sepernivaló“ (ejtsd: tisztázandó szereplő és szerep) a meglévő állampolgárok környékén is. Jobboldali érvként hangzott el, hogy van jó néhány járulékot nem fizető, de rászoruló ember körünkben, akiket ezek alapján meg kéne fosztani állampolgárságuktól, ugyanúgy, ahogy a pl. felvidéki segélykihasználókat félik állampolgárságtól a szocialista szavazók.

(sic! Mintha a szociális irigység vagy elesettségből következő jogos féltés baloldali privilégium lenne a mai Magyarországon...)

Aztán a következő lépésben meg kellene vizsgálni, ezek közül Magyarországon, illetve bárhol a világon a nem magyar útlevél mire ad lehetőséget, és mire nem!

S utána... utána lehet elkezdeni széjjelérvelni, továbbra is az érzelmeket kicsukva, néhány egyéb pont mentén (EU-konformitás, bűnüldözés, hadkötelezettség, illetve a két ország közti háború esete, szavazati jog kommunális, országos szinten, Schengen, satöbbik) a dolog jogi vonatkozásait, szigorúan nem pártérdekeket hajszolva...

(Jah, tudom... some bloody hope.)


2) Érzelmileg a dolog viszont teljesen másképp áll.

Érzelmi alapon a kettős állampolgárságot maximálisan támogatnám. El tudom fogadni, hogy egy magát magyarnak érző külföldi állampolgár igényt formáljon arra, hogy valamilyen hivatalos, hathatós okmány is bizonyítsa, a magyarsághoz tartozik, túl azon, hogy beszéli a nyelvet. Szabad fordításban: lelki szükség is lehet az állampolgárság, nem csak címeres, utazásra jogosító papír - s persze mindemellett ez utóbbi könnyítést sem becsülöm le a mindennapok meg/élhetése kapcsán. S nem utolsósorban van a kérdésnek olyan identitás-értelmezése is, mely szerint ha egy ország okmánnyal elismert tagja lettünk, könnyebben, felszabadultabban fejtjük/éljük ki gazdasági, kulturális, esetenként vallási identitásunkat a „befogadó“ országban is. (Vesd össze: minden állampolgár külföldön bizonyos szempontból országa illusztris "nagykövete".)

Nem mellékes szempont, szerintem.

S nem utolsósorban tessék megérteni azt is, hogy Trianon velünk élő történelem. Sérelmek adódtak tovább, szájról szájra, családon s falvakon belül. Az idő túlléphetett egynémelyiken, sokukon viszont nem.

Nekünk sem kéne azokon az embereken, akik csak az érzelmi motiváció felöl közelítik meg a kérdéskört.

Ugyanolyan hibát vétenek, mint akik csak a logikusnak tünö, érzelemmentes jogharmonizációs problémákat vetik s vetítik fel.

Vagy a 23 millió román munkavállaló képét.

---

A részletek ördöge viszont, egy ilyen zaklatott életű belpolitika mellett, sajnos nem közömbösíthető. Soha nem lenne ideológiamentes a részletek feletti pártok közti egyeztetés. Pedig ott lenne a dolog politikailag fontos része, lásd fentebb; Milyen jogokkal, kötelezettségekkel is jár egy állampolgárság, mit kívánunk vele - nem az aktuális kurzus, hanem maga a Nemzet - kifejezni, mi alapján ítéljük meg vagy sem... s ha ezen fontos dolgoknak csupán felén folyik olyan aljas, alacsony szintű és a dolog lényegéhez mérten suttyó huzavona, mint magán a népszavazáson akkoriban, akkor jobb is, hogy ezen nem kell túlesnünk.

(A baj valójában nagyrészt az, hogy ha a jobboldal lélekvesztői ezeket a populista demagóg csatazajos lózungokat nem szajkózták volna, egy pillanatig nem kételkedtem volna az érzelmi alapú igen szavazatomban.)

A folytatólagos, és régi véleményem:
Automatikus magyar állampolgárság minden határon túli magyarnak?

Nem.

Magyar állampolgárság minden határon túli magyarnak?

Kérésre, igen, kiemelten könnyített eljárásban.

Mindemellett a közös EU-tagság minden előnyének hangos és őszinte tudatosítása szükséges, folyamatosan, belföldön és külföldön... és persze egy hathatós, unilaterális, jó viszonyra törekedő, rövid távú belpolitikai érdekektől semlegesített magyar külpolitika.

Ezen túl pedig: a határon túli magyarokat befogadó országok minél szélesebb körű és intenzívebb bevonása a magyarság sorskérdéseinek kialakításába. Le kell szoknunk arról, hogy megtervezzünk és kijelentsünk valamit, majd utána tüzet oltsunk a szomszédos országokban. Ennyiben folyamatosan elmarasztalható a Magyarok Világszövetsége is, csakúgy, mint a csupán propagandisztikus céllal létrehozott kedvezménytörvény és az összes populista nemzetieskedő szólam. A mai világban legelemibb érdekünk, hogy szomszédainkkal jóban legyünk, minden szinten.

Függetlenül attól (de nem feltételekhez kötve ebbéli támogatásunkat - sőt!!!) hogy az illető ország már EU-taggá válhatott-e, vagy sem.

S hogy ezekről folyjék érdemi diskurzus ott, ahol ennek főképp történnie kéne, vagyis a Parlamentben, IGEN-nel szavaztam volna.

Jobb híján.

---

A kultúrák folyamatos változáson mennek át. Azzal is mérhetőek, mennyiben engedik meg az emberi méltóság és jogok betartását, betartatását. Emberi gondolkodásmódok és kultúrák keveredése viszont ebben a mi világunkban, különösen a csomópontokban, elkerülhetetlen. Ez egyúttal a globalizációnak nevezett gazdasági rendszerünk egyik együtthatója is. Épp ezért sokkal képlékenyebb, alkalmazkodóképesebb intézményre van szükség, mint az állampolgárság.

Az országok vagy nemzetek kulturális fejlődése mindig is alacsonyabb rendűnek tekintendő szerintem az emberi méltóság, az egyetemes emberi jogok biztosításánál. Van valami ilyen ENSZ-nyilatkozatunk is, amit állítólag majd minden ország aláírt.

Ilyen szempontból viszont minden nemzeti hitvallásnál, étosznál előrébbvaló egy egész világra vonatkoztatott étosz (ha tetszik: érték-renszer).

Ha pedig világméretben szeretnénk befolyásolni az értékek, tehát kultúrák és politikák rendszerét, előbb-utóbb evidencia, megkerülhetetlen lesz egyfajta "világpolgárság", szemben a nemzetben ragadt állampolgársággal.

Egyébként: az EU, minden hiányossága ellenére, ezen az úton nem is olyan rossz és sok szempontból (kifejezetten hibáival is) példaértékű közbülső lépés...

Azért én mindig berzenkedem, mikor egy szót felmagasztosítanak, akár negatív értelemben is. Szitokszó itt már minden, a kommunizmus, a liberalizmus, az ateizmus, most meg a globalizmus. Holott maga a szó csak annyit jelent, hogy valami globálisan, azaz világszerte jelentkezik. Fordíthatnám, kicsit avíttasan, s meglehet, épp ezért pozitívabb hozzáadottértékkel: internacionalizmus, kozmopolitizmus.

Nem attól rossz, vagy embertelen a világgazdaság, mert globalista.

Hanem mert kizsákmányoló, s ez Marx s Engels meglátása óta nem változott: a tőkés társadalom a munka s a rendelkezésre álló nyersanyagok, források minél tökéletesebb kizsákmányolásának rendszere.
Hogy a technika s kommunikáció fejlődésével ez immár világméretű? Igen, valóban. De én látok egyéb opciókat, melyek maga a "globalizmus" szót számomra pozitivizálják:
Globális felmelegedés elleni küzdelem, globális környezetvédelemmel.
Globális rendezési tervek, globális összefogás katasztrófák esetén.
Globális összefogása pártoknak és pozitív eszmék hirdetőinek.
Globális világháló (ez amúgy mint a champignon-gomba...).
Globálisan értelmezhető, értékelhető kulturális tartalmak.
Globális kommunikáció, ejtsd, egymás megértésének képessége, jelenleg, jobb híján, az angollal.

A globalizáció, a világ összenövése nem valami ördögtől való szerzemény, hanem teljesen természetes velejárója technikai és humán fejlődésünknek. A folyamatok a rosszak (vagy éppen: jók), nem az, hogy világszerte zajlanak!

S a szükséges válasz a globális negatív tényezők ellentételezésére csakis magában a globalizmusban lelhető fel, megintcsak.

Lepel le, s, hölgyeim és uraim, imhol prezentálom: A világkormány.

:)

Vagy akkor inkább úgy mondanám: globális érdekképviselet. Technikai kivitelezésében szabad a vásár, az EU már valamiféle hídfőnek tekinthető a jó irányba. Anomáliái vizsgálandóak, korrigálandóak - de a modell, véleményem szerint, a következő lépcsőfokunk. Mármint az egész emberiség számára.

Hogy ehhez felelősen, okosan gondolkodó individuumokra volna szükség, világszerte (globálisan)?
Igen.

Hogy össze kellene egyeztetni egyéni és társadalmi értékeket, azonos morális és szokásjogi alapminimumok mentén?
Igen.

Hogy némely önző, zsigeri érzésünktől meg kellene válnunk, cserébe jóleső érzést generálva mások eddigieknél jobban átérzett felemelkedéséből?
Igen.

A feladatok számtalanok. Mindenki mélyen magába szállhat, mennyit valósított meg abból, hogy részese, érző és cselekvő része legyen a globalizációnak. A globális, minden embert - s csomó más élőt s élettelent magába foglaló - ön-tudatnak.

Hogy fantaszta vagyok?

Igen.

S hogy mindez nem praktikábilis? Nem elég konkrét?

Meglehet.

---

A kapitalizmust sokan szeretik rendszerként értelmezni.

Holott, véleményem szerint, csupán egy technikai, pontosabban gazdaságtechnikai eszköz az emberek közt naponta milliárdszám bonyolódó kapcsolatok igazgat(ód)ására.
Amolyan törvénykönyv, mindegyis hogy jó vagy rossz, mert adott.

S részben bevált módon, részben anomáliákkal, mint minden általános törvénykönyv a bolygó szikrázóan sokoldalú életében, teszi is dolgát: lehetőséget teremt arra, hogy termékeket és szolgáltatásokat mozgassunk, ellentételezzünk, valamint közös alapokra helyezzünk lényegénél fogva összeegyeztethetetlen dolgokat (munka - pénz - élelem, kreativitás - intelligencia, satöbbi), egyeseket eközben kivételezett pozícióba manőverezve (vagy manővereződni hagyva), másokat rabszolgasorba döntve.

Nem a rendszer rossz - mert a kapitalizmus, s mint fentebb próbáltam kifejteni, a globalizmus, csupán egy keret, az emberi élet egyik eszköze, manifesztációja... s nem egy rendszer!

Hanem az a rossz, hogy valójában nem áll mögötte rendszer!

A profitorientáció, a tőkefelhalmozás, a hatalommegtartás, a munka kizsákmányolása, mindazon anomáliák, amelyekre csupán - demokráciákban - közös felhatalmazásunkkal érdekeinket jólrosszul képviselő kormányaink tudnak normatív kerettel több-kevesebb sikerrel korrigálóan hatni, valójában egyfajta elszabadult hajóágyúja rendszertelenségünknek.

Minden eszköz birtoklója (vagy birtoklói egyes csoportjai) ellen irányul, ha kontrollálatlanul hagyják végezni dolgát!

A kapitalizmus állítólagos rendszerének állítólagos kíméletlensége meglátásom szerint valójában "csupán" egyfajta, felettes rendszer híján elburjánzott technokratizmus - gyakran fatális kihatásokkal, természetesen.

Eddig a történelem során szinte mindegyik (az én értelmezésemben) valódi rendszer alkalmazta a kapitalizmust, mint eszközt. A kínai császárok ugyanúgy ismerték fortélyait, mint Machiavelli, a pápák, a Napkirály, vagy az SZKP KB felelősei.

Ezek a rendszerek, szerencsére, megbuktak.

Mert nem haladtak a korral.

Nem számoltak az emberek egyik legeredetibb, s szerintem legértékesebb tulajdonságával: a fantáziával (mi lenne, ha...).

Minél több ember vált, válhatott fantáziájának, ügyeskedésének hála a fejlődésében korlátok nélküli emberi történelemben "kizsákmányolóvá", azaz tökével rendelkezővé, tehát tőkéssé, annál többen használták a tőke adta lehetőségeket - vagyis a kapitalizmus kereteit. Itt bukkant fel aztán Marx, osztályharcot jövendölve... mert nem értette meg, hogy nem a tőkés "rendet" kell megdönteni - amely nem rend -, hanem rendszert kell teremteni, az embereket sokmillió, sokmilliárd cél- és akció-vektoraikkal rendszerbe foglalni.

Ahol némely önző, zsigeri érzésünktől meg kellene válnunk, cserébe jóleső érzést generálva mások eddigieknél jobban átérzett felemelkedéséből. Ahol össze kellene egyeztetni egyéni és társadalmi értékeket, azonos morális és szokásjogi alapminimumok mentén.

S ehhez felelősen, okosan gondolkodó individuumokra volna szükség, világszerte (globálisan).

---

Kéne hát egy új rendszer.

Szabad gondolkodni :)

Egy magát hazafias anarchistának valló (ez így önmagában elég érdekes buké, ezért is választottam szemléltető például) honlapíró a következőt vetette virtuális papírjára:

"...ha valaki gyűlöli a zsidóság egy részét, az történelmi okok miatt megérthető és megmagyarázható. Van a zsidóságnak egy rétege, ami hatalmas pénzeket tart a kezében, és így hatalommal bír, beleszól a nemzetek politikájába. Nekik érdekük az emberek elbutítása."

Induljunk el ezen tézis alapján, márcsak azért is, mert írója veszi a fáradságot, hogy kijelentse, nem tartja magát antiszemitának, csupán szeretné az antiszemiták motivációit megérteni. Az, hogy az utolsó mondata is belekerült az idézetbe, tudatos választás volt, kicsit gondolkodtam rajta ugyanis, mert más, de nem kevésbé fontos szálakhoz vezet.
Majd egyszer, ezeken a hasábokon, az emberek elbutításáról is, talán.

Kezdjük egyelőre a pénzzel. Valahogy evidensnek tűnik minden ilyen vádnál, hogy a) "a zsidók" tele vannak pénzzel, és b) a korlátlan pénz = korlátlan hatalom.

Sajnos az összeesküvéselmélet attól nem borul, hogy tudok mutatni egy, kettő, ... n darab zsidó vallású, identitású embert, akinek kevés vagy semennyi pénze sincs, mint ellenpélda. Rotschildoktól kezdve levezetődik nekünk az erre szakosodott "tudósok" részéről a legenda szerint mérhetetlenül gazdag zsidók sora. Majd jön az árukapcsolás: MIND egy (vagy egy másik) titkos (vagy kevésbé titkos) társaság, védegylet tagja, melynek célja a ... ööh, mi is? Nos, általában persze a világhatalom, a még nagyobb gazdagság, a mindenek felett és örökké uralkodni vágyás, az univerzum sorsának "ügyes" alakítgatása, satöbbi...

Néhány cionistának ódiumozott társaság:
Legelébb is persze "a" kommunisták.
Majd rögtön utána a kozmopolita, manapság divatos szóval globalista liberálisok.
Aztán a szabadkőművesek, illuminátik, rotary clubok, hollywoodi médiacézárok, amerikai elnöktanácsadók, izraeli háborús uszítók hosszú sora...

Mi a közös mindezen csoportok esetében?

Szerintem az, hogy "élő" bizonyítékai annak, hogy a b)-tétel, mely szerint pénz = hatalom, nem működik a gyakorlatban.

A szabadkömüveseken s az illuminátusokon acélozva nyelvünket: Milyen világösszeesküvés az, amely évszádok során SEM érte még el világhatalmát? Hol van az a rend, az a nyilvánvalóan rendszerező hatalom, amelyre törekednek?

Ti látjátok?

Működik?

Jaj, hogy van ellen-világösszeesküvés is? És a kettő (vagy több?) csoport harca az előttünk zajló "élet"? Megintcsak: miben manifesztálódik hatalmuk, ha ennyire esetlegesen történik a világban minden? Hol, miben leledzik itt a rendszer ?!?!?!

Továbbmenve: Melyik amerikai elnök nem halt meg? id. Bush-on kívül melyik örökítette egyenes ágon hatalmát?
Csakis Izrael lép fel agresszorként térségében? Adott esetben önnön állampolgárai ellen követtet el merényleteket, hogy harcolhasson az amúgy békés egymás mellett élést hirdető szomszédjaival?

Ráadásul, milyen cél is lehet az, amit csak titkosan követhet egy akármilyen csoport...? A dolog, cél megítélésben nyílván egy ilyen "titkosítás" is ismérv, megítélési alap kell hogy legyen.
(Én pl. viszolygom tőle, akár az úgynevezett "nemzetbiztonsági kockázatra" is hivatkozva, bár elismerem létjogosultságát).
Ezen felül meg... nem tudom...
Azért a történelemben fogant hatalommámoros összeesküvések közül a csúnyábbak és/vagy eredményt elérőek (nemzetiszocialisták, agnus dei, scientology) idővel ki szoktak derülni.

A nagy számok törvénye alapján meg valószínűleg minden összeesküvés halála, átka, hogy amint elegendő embert vontál be, hogy működjön a dolog, rögtön elegendő ember is gyűlt össze, hogy ezek közül legalább egyvalaki elfecsegje magát, és a dolog napvilágra kerüljön... ;)

---

Hagyjuk az irracionalitást, és közelítsünk másfelől.

Szerintem az igazi, mindent megmagyarázó elméletek iránti igény nagyon is emberi, mondhatni: esendő. Az, hogy az egyre omnipotensebb, mindennapjainkat szertehálózó médián keresztül elégíthető ki ez az atavisztikus, "világképlet" iránti vágy, lehetőséget ad a kellemesen fűszerezett elméletek elburjánzásának, térnyerésének, káoszelméleten messze túlmutató keveredésének, permutációjának.
Nem utolsósorban a Marxizmus és Freudianizmus megmutatta már egyszer történelmi dimenzióban, hogyan lehet az univerzális magyarázatra törekvő tudományból őrületet gerjeszteni.

Miért nem voltak számonkérhető összeesküvéselméletek az Újkorig? Miért köthető felbukkanásuk egy bizonyos korszakhoz?

Mert elterjedésükhöz elengedhetetlen a szólás szabadsága. De jure, jogilag, és de facto, kivitelezhetően.

Azaz, demokrácia, és tömegmédia.

A klerikális reakció gyengülése, a feudális rendszer szétaprózódása s emiatti behódolása a finánctőkének, s persze Gutenberg.

Mai, hirtelen változó, emberidegenül indusztrializált világunkban az emberek egy része zsigeri igényt érez kapaszkodókra, lassítókra, magyarázatokra, segítségekre. A manapság oly divatos ezotéria tulajdonképpen kiskapu azoknak, akik ezeket a kapaszkodókat nem képesek vagy hajlandóak már tovább a "hivatalosan" felkínált (s e célra ősi idők óta "kitalált") vallások rendszerében meglelni.

Az említett kapaszkodók, lassítók viszont valójában csapdák is, a szó szoros értelmében véve.
Aki megköti magát, akár egy ilyen összeesküvéselmélettel, az falat von elméje körül... azon - szerintem joggal - átlép a reális, realista történelem.
Amitől persze még se neki, se a történelemnek nem lesz rosszabb... viszont egy újabb speciális összeesküvéselmélet-hívővel, s hírvivővel lett megint több a világban.

Da capo, no fine.

---

Összefoglalva: Senki se háborodik azon fel, hogy az ősidőktől kezdve klikkesedve öröklődtek kiváltságok, hagyományok és munkakörök - a királytól a kovácsmesterségig.
Miért hát e félelem, sok esetben gyűlölet, ha "a bankárokról" beszélünk, egyenlőségjelet vonva egy foglalkozás és egy vallás vagy tudat között?

Mert így egyszerűbb. Nem saját feladatainkon, hibáinkon kell életünk, sorsunk kapcsán elgondolkodnunk, hanem egy zsidó világösszeesküvésre lelhetünk mindenfelé, önbeteljesedő próféciaként.

Pedig egyszerű gondolatkísérlettel jelentsük csupán egyszer ki, hintsük el, hogy a barna hajú kovácsok mind összetartanak, gazdagok, átvágnak ahol érnek, és még ki is röhögnek a médiájukon keresztül.

Tuti siker a barna hajúak - en bloc, a biztonság kedvéért - hosszútávon dunábalövetése szempontjából.

Ezért is szeretném hát kicsit demisztifikálni a kérdéskört.

Az igény az egyszerű magyarázatokra, az önfelmentésre megvan.
A kérdés az, hogyan bánunk ezzel.
Szerintem konkrét problémakörök felvázolásával, kitárgyalásával, valamint tisztességes, dologi kritika tűrésével és felkínálásával.

---

Mindezt tehát bevezetőnek és székfoglalónak szánom. Hiszen a zsidó világösszeesküvésben hinni vagy nem hinni hasonló rubikon, mint az Európai Unió, az euroatlanti összefogás, a neokonok uralkodása, a kapitalizmus anomáliái, vagy akár aktuális kormányunk vagy ellenzékünk megítélése.

Kéne egy kis normalitás, megint.

Hogy ne azt kelljen olvasnom, az ellenzéki irányultságú megkérdezettek többsége utálja a Combinót, a kormánypártiak többsége pedig szereti és jónak tartja.

S a pirézeket pedig utasítsuk ki.