távolság által homályosan

bár nem illik önmagunkat idézni, amúgy krédóként mégis azzal kezdeném, amit már egyszer leírtam máshol:

"mielött reformokat követelnénk, talán elöbb meg kéne magyarázni, mi hogyan van, és mely aspektus mely követelményeknek nem felel meg, és miért.

s mielött aztán a reformokat keresztülvinnénk, talán elöbb az érintetteknek, megmagyarázva, beláthatóvá kéne tenni öket."

valahol innen kell elindulni szerintem.

a jelenlegi egészségügyi reformcsomag, a sarokpontjait megnevezve a kórházi ágyak megszüntetésével és átcsoportosításával, kórházbezárásokkal, vizit- és napidíjjal, valamint a magántöke - mindegyis, milyen néven nevezett (több biztosító, több pénztár, regionális, központi, stb.) - bevonásával célja szerint javítani kívánja a több sebböl vérzö ágazatot.

a szocialista rendszer egészségügyi koncepciója, a jelenlegi helyzet alfája, abból indult ki, hogy - csakúgy, mint a nyugdíjpénztár esetében - a (fizetési) felelösséget és a megbetegedési kockázatot, az abból származó költségeket egyenletesen terítse a lakosságra.
az elgondolás alapja abból állt, hogy minél többen élnek minél egészségesebben, annál hatékonyabban és olcsóbban lehet egy komplett lakosságot ellátni.

függetlenül a politikai hitvallástól azért látni (és szerintem elismerni) kell, hogy a második világháború után történelmileg példanélküli módon lett bevezetve a mindenki számára hozzáférhetö orvosi ellátás és öregségi, rokkantsági nyugdíj! a lakosság nagy része elöször került állami védettség alá... és a politikai disszonancia valamint személyes, el- és megvetendö emberi ambíciók keresztmetszetében kisebb vagy nagyobb ideológiai gyámság alá.

de vissza az egészségügyhöz.

a javuló viszonyok miatt az emberek tovább éltek, ez egyébként nemcsak szocialista, hanem a fejlett és fejlödö világban általános jelenséggé vált az elözö évszázad második felében.
következésképp megnövekedett a nyugdíjigény, és - idös ember statisztikailag több és adott esetben drágábban kezelhetö betegségben szenved - az egészségügy pénzigénye.

nyugaton a tökés rend szabályait és hagyományait követve erre az alapellátást nyújtó, európa szerte bevett szolidaritási elven nyugvó állami biztosítók mellett biztosítótársaságok jöttek létre, melyek fiatalabbakat olcsóbban, idösöket drágábban (vagy ad extremum egyáltalán nem) biztosítottak, különbözö extraszolgáltatásokra alkotva kockázati közösséget. egyágyas szoba kell? rendben, fizesd meg. ingyenes kerámia vagy akár aranytömés amalgám helyett? fizesd meg. homöopátia, akupunktúra, fény- és auragyógyítás? fizesd meg.
a képlet világos, és amint megjelent erre a (biztosítótársaság által fizetöképes) kereslet, a kórházak, orvosok is érdekeltté váltak a minél sokoldalúbb és több szinten (alapellátás, extrák, luxus) szolgáltatások felkínálására, a minöség folyamatos javítására és ellenörizhetöségére.

nem azért sújtja megvetés a német orvost, ha paraszolvencián kapják, mert itt fejlettebb a demokrácia vagy régebbóta nyírják a füvet!
hanem azért, mert a fent vázolt rendszerben (ráadásul a beteg kiszolgáltatott, alárendelt pozícióját kihasználva) illetéktelen bevételhez jut, azaz meglopja, söt, passzívan meg is zsarolja a gyógyulást remélö páciensét.

amivel meg is érkeztünk a lényeghez.

ahhoz, hogy ne jelenjenek meg dollárjelek a szemében, amint betoppan hozzá egy beteg, az kell, hogy a fent említett szinteken teljesítö orvosok, ápolók, és háttérszolgáltatóik, intézményeik valós alapon kapjanak ellenszolgáltatást (ez alapjában, de nem kizárólag pénzt jelent! gondolok társadalmi elismerésre, fokozott képzési hozzájárulásra, esetleg nyugdíjtervre, kutatói háttér biztosítására, átlátható és védettséget is nyújtó törvényi háttérre is...) tevékenységükért, tevékenységükre!
mindegy ebböl a szempontból, hogy az általános (állami) biztosítótól, vagy a privát kézben, haszonelven szervezödö pénztáraktól.

a szocializmus viszont egalizáló (mindenki egyenlö! - kár persze, hogy mindigis voltak egyenlöbbek...) rendszerként vonult a történelembe. az ezzel járó, felelösség alól való kibújás, laissez-faire hangulat és a legtöbbek által "kiegyenlítésként" praktizált vagy elnézett, kisstílü lopás, korrupció és állagrombolás nemcsak az egészségügyben vált meghatározó jelenséggé.

a tervgazdálkodás csapdájában vergödö egészségügy folyamatos alulfinanszírozottsággal küzdött, mint majd mindegyik másik, reálszocialista piaci szereplö.
[innen ered a mondás, mely szerint az állam nem jó tulajdonos, demagógiai irányultság függvényében ezt hallatják egyszer - ha pedig úgy illeszkedik jobban a mondanivalóhoz, ezzel szemben a nyugati, mint fent vázoltam, magánpénzekböl is kiegészített, támogatott állami intézmények (vasút, egészségügy, légitársaság, posta, telefontársaság, stb.) ellenpéldáját pedig másszor...]

a rendszerváltásra "beérett" tehát egy olyan rendszer, melynek nemhiába nem mert aztán népszerüségvesztéstöl, kiadásoktól és rövidtávú kivitelezhetetlenségétöl félve nekiesni egyetlen kormányzat sem, mégha lett is volna társadalmi konszenzus az alternatívák és meghozandó intézkedések dzsungelében... mint ahogy, látjuk, kisstílü és rövidtávú politizálgatásai miatt a hazai "elitnek" bizony nincs.

a helyzet kétségbeejtövé vált. ezt nemcsak az egészségügy "elszenvedöi", azaz a betegek érzékelhetik - gondolom, Ti is voltatok már rendelöben, kórházban... - de a "müködtetöi" is.
ahogy egy orvos fogalmazott:

ehhez nincs mit hozzáfüzni, az éves költségvetés közel fele a nagy "ellátó"rendszerek (egészség, nyugdíj, oktatás) hivatalos és hiánykiegészítö finanszírozására megy el. ez szerintem is lényeges és fenntartandó szociális felelössége, kötelessége minden egyes kormánynak, látni kell viszont akkor, hogy forrásbevonást igényel a racionalizálás, ergó reform. ahogy fent írtam: fel kéne mérni és el is kéne tudni magyarázni, pontosan mi hibádzik a régi rednszerben, és milyen lehetséges megoldások léteznek.

a szocializmusból átvett pazarlás és avitt keretszámrendszer kiáltóan igényli a rugalmas, modern, folyamatos minöségellenörzési visszacsatoláson alapuló müködtetést. ehhez reformra van szükség, és ez bizony ágyszámleépítéssel, az európai mértékben is irreális számú kórházak racionális redukálásával, a gyógyítók és gyógyíttandók között megfásult, sok szempontból "egészségtelen" viszony (paraszolvencia, függöség, alacsony orvosi bérezés, túlterheltség, bürokrácia) korrektúrájával és minöségjavító beruházásokkal járható csak.

ehhez viszont pénz kell, melyet nem tudunk lecsapolni az amúgy is ezer sebböl vérzö költségvetésböl. a nyugati modellek - kisebb vagy nagyobb bukdácsolásuk ellenére is müködö - rendszere felrajzolja a privát, haszonra hajtó töke bevonásának módozatait.

viszont humanitárius céllal nem fognak a lerobbant magyar egészségügybe hazai és külföldi biztosítók pénzt tenni.
igen, mikolának igaza van: ezek a cégek profitra szervezödnek. viszont éppen ebben rejlik a többségi társadalom, az ún. szolidaritási közösség elönyeinek esélye is: mivel ezek a vállalkozások megkövetelik a célszerü, olcsó, hatékony munkavégzést és eszközhasználatot saját megtérüléseik és részvényeseik érdekében, önmagában reformszellemiséget, mondhatni friss szelet engednek az egész rendszerbe. az egész olyan, mintha poros, áporodott szobákra nyitnánk ablakot. és hogy az alapellátásba egy modernizálódó, hatékonyabbá váló egészségügyben büdzsésítve mi fér bele, mindigis csak kormányzati akarat - és persze józanul, konstruktívan bíráló ellenzék - függvénye lesz.

amúgy meg igen, abban is igaza van a fidesznek - annak ellére egyébként, hogy anno éppen mikola szorgalmazta a kórházak privatizációját miniszterként... úgy látszik, amikor saját ismeröseink akarnak szeletet az egészségügyi tortából, nem az a hajtogatni kiosztott gondolat, hogy az állam jobb gazda... - hogy többszintü és -minöségü lesz az igénybe vehetö gyógyítások és szolgáltatások tárháza.
ha valaki több pénzt akar vagy tud áldozni egészségére, miért ne tehesse? ha valaki engedményt kaphat, mert nem iszik és nem dohányzik, miért ne?

az anomáliák, mint a fidesz által mostanság oly szívesen és bátran citált michael moore filmjében látszódnak, természetesen a piaci szellem túlbúrjánzásakor lépnek fel. mégegyszer: ez nem a piacosítás, magánosítás, hanem az állam által felvállalt szerepek mennyiségének és minöségének függvénye.
ha a mindenkori országvezetés szociális(an érzékeny, szolidáris elvet gyakorló) piacgazdaságot akar, meg is fogja találni a módját, hogy ne legyenek itthon "amerikai" körülmények.

(mely körülmények, csak zárójelben jegyezve meg, nem a gonosz biztosítók, hanem a hibás állami döntéssorozatok eredménye. clinton a kilencvenes évek elején az ország recesszióját a belsö piac vásárlóerejének növelésével kívánta megoldani - ez az itthon fidesz által is propagált út egy amolyan münchhauseni, tóból saját haján való kirángatása a rendszernek - ami attól persze müködhet, csak egyrészt növeli a kritikátlan fogyasztói viselkedést, másrészt függöséget okoz nyersanyagpiaci ármozgásokkal és külkereskedelmi mérleghiánnyal kapcsolatban.
clinton támogatta a részmunkaidös, munkahelymegosztó, és nemtermelöi, szakszervezetek által nem felügyelt harmadik gazdaságba tartazó munkahelyek tömeges létrehozását - csakhogy amerikában mindigis vagy a munkáltató, vagy pedig a szakszervezet által fizetett betegbiztosítás [és nyugdíj] dívott, ezt viszont mostmár a részmunkaidöben illetve szakszervezeti háttér nélkül dolgozók kezdettöl fogva nem kapták meg. az egész amerikai társadalom arra rendezkezdett be, hogy magad vagy biztosításod fizetöje - akinek nincs, annak viszont semmilyen sincs. nem csoda, hogy barack obama demokrata elnökjelölt-kandidátus pl. a részleges állami betegbiztosítási modell bevezetését ígéri, hogy clinton exelnök feleségével szemben partot - és elektori csatát - nyerjen...)

tovább, illetve bocsánat, vissza.

hogy a vizit- és korházi napidíj költségvetésileg nem tétel, tegnapelött megtalálható volt e hasábokon. sokkal inkább említésre méltó az a kavarás, amit a paraszolvencia kényes állóvizében okoz. látni, hogy egyre több "fogyasztói öntudatra" ébredt beteg nem hajlandó belátni, miért is kéne ezen felül még hálapénzt is fizetnie. valódi tisztuláshoz persze a társadalom általános öntudatra, önszervezödö és reflektáló intelligenciájára kell várni... de elsö lépésekként - szerintem legalábbis - ezek máris többet érnek el, mint bármely ezirányú (látszat)intézkedés az elmúlt 18 évben.

kell beszélni természetesen még a bezárt kórházakról és ágyszámracionalizálásokról, a kapacitásösszevonásokról és -átirányításokról, a betegszállítási anomáliákról.

ahogy bevezetömben írtam, nem elég kikiáltani, mit akarunk... meg is kell tudnunk - legkésöbb, ha kérdeznek - magyarázni, miért tartjuk jó megoldásnak, söt, a rossz megoldásának.
elö kell készítenünk... becsületesen, szorgalmasan, minél neuralgikusabb területröl van szó, annál több elözetes hatástanulmánnyal... (az emberek életével nem lehet orosz rulettet játszani!)
és végül tisztességesen kell lebonyolítani a változtatásokat - értve a tisztességesen azt is, hogy hozzáértö és felelös, számonkérhetö módon, de akár azt is, hogy korrupciómentesen, ingatlanpanamák legkisebb gyanúját is kizárva.

és akkor itt elérkeztünk a jelenlegi hatalom hibáihoz.

vádolom gyurcsányt azzal, hogy felelötlenül hazudott. nem öszöd elött... hanem a választások után. mikor a parlamentben valószínüleg átkötött telefonkönyveket lobogtatott azzal a nagyképü dumával, hogy önekik évek óta, szakemberek által írt kész terveik vannak a nagy ellátórendszerek reformjaihoz. pont azt ígérte, amit épp számonkértem: magyarázatot, ötletet, hatástanulmányt, operációs terveket.

és pont ezek nem voltak meg.

ezek után koalíciós huzavona tárgyává tette az egyik, ha nem A legfontosabb társadalmi pillért, a roskadozó hazai egészségügyi építményt, megannyi fentebb vázolt problémájával, megoldhatatlanságával. a szociális piacgazdaságból elvonta a szociális jelzöt, maradt a kiárusítás, lett légyen szó kórházakról, eszközökröl, vagy oepröl. miközben a mai napig nincs felkészült apparátus az szdsz vagy akár az mszp kezében akár a legelemibb, ezzel kapcsolatos kérdések megválaszolására, nemhogy a zökkenömentesen levezényelhetö tervek változataival, vagy akár egy worst case - megoldástervezettel.

ha ma egy magánpénztár saját kórházat szeretne müködtetni a hathatósabb költségkontroll érdekében, nincs ember, aki meg tudná mondani neki, szabad-e neki ezt.

és így várjuk el, hogy pénzt pumpáljanak a rothadó rendszerbe...

az egyik legmértéktartóbb, és ezért mértéktartóbb cikket egészségügyben Kornai János közgazdászprofesszor tette közzé, ajánlom mindenkinek megfontolásra.
hogy nincs tökéletes megoldás, de mégcsak arany középút sem, tökéletesen illusztrálja pro és kontra összeállítása, töle idéznék most, ha szabad még a figyelmetek picit strapálnom:

tudom, hogy mindez nehéz anyag, szöveg. valószínüleg ezért kényelmes politikusként úgy gondolkozni, hogy a hülye "nép" úgysem fogja fel, elég öt sületlen kérdésekkel megszavaztatni, hadd higgye azt, hogy részt vesz a reformfolyamatban (pro vagy kontra).
gondolom, ennek kisstílüségét, felelötlenségét és hosszútávú tarthatatlanságát nem kell mégegyszer megindokolnom.

és valószínüleg ezért hasznos politikusként nagyképüen csókosoknak juttatni pénzt és paripát, miközben a kamerák kereszttüzében a közjóról beszélgetünk. egy olyan párt nevében, melyet zsugán vettünk, egy olyan egészségügyi miniszterrel, aki minden elözö munkahelyén összeférhetetlen volt, egy olyan volt pártelnökkel, akinek a mai napig a humorával foglalkoznak, ahelyett, hogy a demokráciához való viszonyát világítanák át, és egy olyan támogatói réteggel, melynek kisebbik része ellenszolgáltatást váró klientúra és ellenszolgáltatásért nyaló média, nagy része pedig lassan évtizede kényszeredetten jobb hijján rá szavazók egyre zsugorodó tömege.