A múltkori, globalizációs poszt mentén, de mert fontosnak tartom kinyilvánítani, hogy a hivatalos „balos” megközelítéssel szemben én a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazásnál (bár nem állt módomban szavazni) a fősodorral ellentétesen IGEN-nel voksoltam volna, is szeretnék picit komolyabban a kérdéssel foglalkozni.
Úgy gondolom, két szintet elkülönítve kellett volna és kellene a jövőben is kezelni a tematikát: jogi/politikai, illetve érzelmi vonatkozásban.
1) Nagyon nem tiszta, mit is akartak az állampolgársággal az azt szájukra vevők. Mit jelent, milyen kötelezettségekkel (adó, járulék, törvények betartása, stb.) illetve jogokkal (az állam védelme, ellátása rászorulásnál, szavazás, stb.) járna, illetve akárcsak jár már ma is – hiszen, ha a jobboldal szélsőséges (vagy tán nem is? Orbán szerint ma a nyomortól félnek az emberek, ezért [figyelem, imhol az ugrás a két kategória között] nem szavaztak úgy, ahogy kéne) hangadóit hallgatjuk, lassan nemhogy gazdaságilag, szociálisan, de lassan már jogilag sem tartható fenn a demokratikus közmegegyezésen alapuló "társadalmi szerződés", mert a kormány nem tesz eleget „feladatainak“...
Folytatva: milyen kijelentés az, hogy valaki magyar? Lehet-e a fenti kötelezettség/jog párost kibővíteni a szívesen hangoztatott "nemzet" fogalmával? Tudomásom szerint nagyon megoszlanak erről a vélemények minden politikai oldalon: szükséges-e az állampolgárság, hogy nemzethez tartozónak érezzem magam, és fordítva is, attól hogy megvan az állampolgárság, a nemzet tagja lettem vajon? Továbbgondolva, még mindig szigorúan jogi premisszák alapján: mi alapján jár egy országban az állampolgárság...?
Odaszületés?
Ez a legáltalánosabb.
Származás?
Elképzelhető, világszerte különféleképpen alkalmazott lehetőség.
Ottartózkodás?
A legtöbb esetben ottélési időhöz kötve, szintén változó mértékű.
Ilyen szempontokból különböztethetünk meg állampolgárság-könnyítö és állampolgárság-korlátozó országokat.
Tipikusan könnyítő egy sor afrikai, ázsai, dél-amerikai ország, ahol csak alá kell írni néhány papírt, esetleg megvesztegetni valakit (ez már nem a jogi, hanem a gyakorlati része a könnyítésnek), és megkapjuk teszem azt Sierra Leone állampolgárságát, anélkül, hogy a három fenti kitét bármelyikét nagyban kéne bizonyítanunk.
Ezzel ellentétes gyakorlatot követnek például az Egyesült Államokban, ahol elég komoly lépések előzik meg az állampolgári kérvények eldöntését.
(Hozzátenném ugyanakkor, hogy az amerikaiak általam példaértékűnek tekintett demokráciafelfogására jellemző a "No Taxation without Representation" elv, vagyis szabadon fordítva, akit nem reprezentáltak, ejtsd, aki nem választhat, annak nem is kell adót fizetnie. És a fordított ebből következő lényeg: mindenkinek, akit be akarunk vonni az adórendszerünkbe, állampolgárságot vagy legalábbis zöld kártyát is kell adnunk, amely feljogosítja a választásokra, minimum kommunális szinten.)
A két fenti példaország közti különbség szerintem jelzi is, mely "állapot" mentén dönti el egy ország, a könnyítő vagy a nehezítő kategóriába kíván tartozni. A jóléti államok többsége félti "jóléti társadalmát", és ezért lehetőségéhez, a nemzetközi menekültügyi egyezményekhez képest hathatósan próbálja akadályozni a bevándorlást, letelepedést, állampolgársági elismerést (migráció). Gyurcsányék pénzméricskélése akkoriban, érvszinten tehát Magyarországot a jóléti államok kategóriájába sorolta volna ezek szerint.
Jelenleg amúgy Németországban ezzel szemben nagyon komoly viták folynak az állampolgárság nagy múltra visszatekintő származási odaítéléséről, tekintettel az igen nagyszámú, nyilvánvalóan gazdasági menekült oroszajkú bevándorlókkal kapcsolatban, ahol az egész húszfős család megkapja az állampolgárságot annak minden jogával együtt, mert valamelyikőjük nagyapjáról bebizonyosodott, hogy német származású kitelepített volt. A migráció sajnos a késő, elhibázott, vagy egyenesen elmaradt integrációs lépések folytán gettósodáshoz vezet, a szociális ellátási rendszer további ellehetetlenüléséhez, a migráns kisebbség bűnügyi statisztikákban való kiugró szerepéhez (ismerősen cseng?), valamint konzekvenciájában nagyfokú idegenellenességhez.
Csak jelezném egyébként, hogy ez is opcióként damokleszkedett volna felettünk romániai magyarok akár nem is tömeges letelepedése esetében...
Mint már ebből is látszik, a felszínes polemizálás helyett komoly dolgokon, bizonyos fokig a "magyarság", mint olyan, identitásán kellett volna a felelősöknek elgondolkodniuk, ha tisztességesen megfogalmazott véleményt akarnak kialakíttatni.
Legelőször is nem arról kéne népszavazás, hogy legyen-e kettős állampolgárságra lehetőségük a határontúli magyaroknak, hanem hogy Magyarország, a Magyar Alkotmány az állampolgársági elismeréssel mit is akar - a fentiek alapján - önmagáról, a magyarságról, az ezzel esetleg hordozott értékekről mondani! Bevándorlás-ösztönzöek szeretnénk lenni? Gátlóak?
Lenne ez alapján „sepernivaló“ (ejtsd: tisztázandó szereplő és szerep) a meglévő állampolgárok környékén is. Jobboldali érvként hangzott el, hogy van jó néhány járulékot nem fizető, de rászoruló ember körünkben, akiket ezek alapján meg kéne fosztani állampolgárságuktól, ugyanúgy, ahogy a pl. felvidéki segélykihasználókat félik állampolgárságtól a szocialista szavazók.
(sic! Mintha a szociális irigység vagy elesettségből következő jogos féltés baloldali privilégium lenne a mai Magyarországon...)
Aztán a következő lépésben meg kellene vizsgálni, ezek közül Magyarországon, illetve bárhol a világon a nem magyar útlevél mire ad lehetőséget, és mire nem!
S utána... utána lehet elkezdeni széjjelérvelni, továbbra is az érzelmeket kicsukva, néhány egyéb pont mentén (EU-konformitás, bűnüldözés, hadkötelezettség, illetve a két ország közti háború esete, szavazati jog kommunális, országos szinten, Schengen, satöbbik) a dolog jogi vonatkozásait, szigorúan nem pártérdekeket hajszolva...
(Jah, tudom... some bloody hope.)
2) Érzelmileg a dolog viszont teljesen másképp áll.
Érzelmi alapon a kettős állampolgárságot maximálisan támogatnám. El tudom fogadni, hogy egy magát magyarnak érző külföldi állampolgár igényt formáljon arra, hogy valamilyen hivatalos, hathatós okmány is bizonyítsa, a magyarsághoz tartozik, túl azon, hogy beszéli a nyelvet. Szabad fordításban: lelki szükség is lehet az állampolgárság, nem csak címeres, utazásra jogosító papír - s persze mindemellett ez utóbbi könnyítést sem becsülöm le a mindennapok meg/élhetése kapcsán. S nem utolsósorban van a kérdésnek olyan identitás-értelmezése is, mely szerint ha egy ország okmánnyal elismert tagja lettünk, könnyebben, felszabadultabban fejtjük/éljük ki gazdasági, kulturális, esetenként vallási identitásunkat a „befogadó“ országban is. (Vesd össze: minden állampolgár külföldön bizonyos szempontból országa illusztris "nagykövete".)
Nem mellékes szempont, szerintem.
S nem utolsósorban tessék megérteni azt is, hogy Trianon velünk élő történelem. Sérelmek adódtak tovább, szájról szájra, családon s falvakon belül. Az idő túlléphetett egynémelyiken, sokukon viszont nem.
Nekünk sem kéne azokon az embereken, akik csak az érzelmi motiváció felöl közelítik meg a kérdéskört.
Ugyanolyan hibát vétenek, mint akik csak a logikusnak tünö, érzelemmentes jogharmonizációs problémákat vetik s vetítik fel.
Vagy a 23 millió román munkavállaló képét.
---
A részletek ördöge viszont, egy ilyen zaklatott életű belpolitika mellett, sajnos nem közömbösíthető. Soha nem lenne ideológiamentes a részletek feletti pártok közti egyeztetés. Pedig ott lenne a dolog politikailag fontos része, lásd fentebb; Milyen jogokkal, kötelezettségekkel is jár egy állampolgárság, mit kívánunk vele - nem az aktuális kurzus, hanem maga a Nemzet - kifejezni, mi alapján ítéljük meg vagy sem... s ha ezen fontos dolgoknak csupán felén folyik olyan aljas, alacsony szintű és a dolog lényegéhez mérten suttyó huzavona, mint magán a népszavazáson akkoriban, akkor jobb is, hogy ezen nem kell túlesnünk.
(A baj valójában nagyrészt az, hogy ha a jobboldal lélekvesztői ezeket a populista demagóg csatazajos lózungokat nem szajkózták volna, egy pillanatig nem kételkedtem volna az érzelmi alapú igen szavazatomban.)
A folytatólagos, és régi véleményem:
Automatikus magyar állampolgárság minden határon túli magyarnak?
Nem.
Magyar állampolgárság minden határon túli magyarnak?
Kérésre, igen, kiemelten könnyített eljárásban.
Mindemellett a közös EU-tagság minden előnyének hangos és őszinte tudatosítása szükséges, folyamatosan, belföldön és külföldön... és persze egy hathatós, unilaterális, jó viszonyra törekedő, rövid távú belpolitikai érdekektől semlegesített magyar külpolitika.
Ezen túl pedig: a határon túli magyarokat befogadó országok minél szélesebb körű és intenzívebb bevonása a magyarság sorskérdéseinek kialakításába. Le kell szoknunk arról, hogy megtervezzünk és kijelentsünk valamit, majd utána tüzet oltsunk a szomszédos országokban. Ennyiben folyamatosan elmarasztalható a Magyarok Világszövetsége is, csakúgy, mint a csupán propagandisztikus céllal létrehozott kedvezménytörvény és az összes populista nemzetieskedő szólam. A mai világban legelemibb érdekünk, hogy szomszédainkkal jóban legyünk, minden szinten.
Függetlenül attól (de nem feltételekhez kötve ebbéli támogatásunkat - sőt!!!) hogy az illető ország már EU-taggá válhatott-e, vagy sem.
S hogy ezekről folyjék érdemi diskurzus ott, ahol ennek főképp történnie kéne, vagyis a Parlamentben, IGEN-nel szavaztam volna.
Jobb híján.
---
A kultúrák folyamatos változáson mennek át. Azzal is mérhetőek, mennyiben engedik meg az emberi méltóság és jogok betartását, betartatását. Emberi gondolkodásmódok és kultúrák keveredése viszont ebben a mi világunkban, különösen a csomópontokban, elkerülhetetlen. Ez egyúttal a globalizációnak nevezett gazdasági rendszerünk egyik együtthatója is. Épp ezért sokkal képlékenyebb, alkalmazkodóképesebb intézményre van szükség, mint az állampolgárság.
Az országok vagy nemzetek kulturális fejlődése mindig is alacsonyabb rendűnek tekintendő szerintem az emberi méltóság, az egyetemes emberi jogok biztosításánál. Van valami ilyen ENSZ-nyilatkozatunk is, amit állítólag majd minden ország aláírt.
Ilyen szempontból viszont minden nemzeti hitvallásnál, étosznál előrébbvaló egy egész világra vonatkoztatott étosz (ha tetszik: érték-renszer).
Ha pedig világméretben szeretnénk befolyásolni az értékek, tehát kultúrák és politikák rendszerét, előbb-utóbb evidencia, megkerülhetetlen lesz egyfajta "világpolgárság", szemben a nemzetben ragadt állampolgársággal.
Egyébként: az EU, minden hiányossága ellenére, ezen az úton nem is olyan rossz és sok szempontból (kifejezetten hibáival is) példaértékű közbülső lépés...
visszamondások